BIKA ( ápr.21 - máj.20 )

Ásványai: 

achát, akvamarin, aventurin, amazonit, hegyikristály, zafír, jade, jáspis, karneol, malachit, rózsakvarc, smaragd, rodokrozit, türkiz, citrin

Természetes ásvány kövekről lévén szó felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A lapon megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek, mivel a készlet folyamatosan cserélődik, változik. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét, hanem a természet ujjlenyomatát hordozzák.Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás. Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

Forrás: Judy Hall
(A Btk. 187. §-a szerint erre fel kell hívnunk figyelmét.)