Mea Culpa! Vétkeztem, de vállalom.
Hosszú poszt lesz, de kérlek, olvasd végig!
2010 körül kezdtem el foglalkozni az ásványokkal, sokan tudjátok miért…..
Semmit nem tudtam róluk, volt pár alap ásvány, amit ismertem én is, mint általában az emberek zöme.
Ebből az egyik a jade/ jadeit, amiről is írni fogok. ( más hamisítványokról már posztoltam )
Sokan láttatok már gyönyörű szép színes ( piros, lila, kék, sárga stb… ) jadenak eladott ásványokat.
Na, hát ebben a színekben ipari mennyiségben nem léteznek. Igen, én is beleestem abba a csapdába, hogy eladták nekem és jadenak árultam. Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy akaratomon kívül ezeket a kitudja miből készült valamit, anno sok-sok évvel ezelőtt jade karkötőnek árultam.
Szerencsére, hamar feltűnt, hogy valami gyanús ezekkel és akkor jött el az a pont, hogy jobban utána néztem a dolgoknak és belemerültem az ásványok tanulmányozásába.
Régóta gondolkoztam ennek a posztnak a megírásán, de ahhoz hogy hiteles maradjak és alátudjam támasztani a mondandómat, szükségem volt segítségre, illetve olyan forrásra mit te is eltudsz olvasni.
Lejjebb idézem Csernóczki Lászlóval folytatott levelezésünket, aki szerencsémre segített nekem ebben. Több, mint 30 éve drágakő és ásvány szakértő
Köszönöm László!
Idézet:
„Jól tudja, hogy általában a zöld és árnyalataiban léteznek az iparilag nagy mennyiségben megmunkálható jade félék. Tehát IPARILAG NAGY MENNYISÉGBEN MEGMUNKÁLHATÓ, itt minden szónak jelentősége van, mert léteznek fekete, fehér, sárgás, vöröses, kékeszöld, halványlila színű jádék is Burma, Guatemala, Új-Zéland területein, de ezekből nincs nagy tömegű kitermelés és pl. golyós feldolgozás. Tehát ezeket a színeket szeretnék utánozni a gyártók.
De tudjuk a vizsgálatokból, hogy ezek olyan utánzatok, amit a gyártók is elismernek, hogy nem a valódi jádékat forgalmazzák, hanem olyanra festett felületű vagy teljes anyagában színes anyagokat használnak és forgalmazzák jádeként.
Ezek között egyre kevesebb felületi festésű világos színű szerpentinek a nyersanyagok, mert a festék leoldódhat, hanem inkább finomra őrölt kvarcpor + festékanyagot olvasztanak össze vagy préselnek össze, ezek mind szemcsés szerkezetűek és pókhálós festékanyag látszik bennük akár szabad szemmel is.
De segítségül küldöm a világ legjobb ásványos határozóját vagy inkább keresőjét, mindat.org címen lehet megtalálni. Ha a Googleval keresi, akkor esetleg magyar nyelven is olvashatja. A mindat.org keresőjébe ( nagyító mellett) csak annyit írjon be, hogy jade vagy jadeit és a képanyagát elég nézegetni valamint a képek alatt feltüntetett lelőhelyek és méretek az érdekesek. Ez az oldal szinte naprakész a valódi ásványokkal kapcsolatban.”
Bízom benne, hogy sokan végig olvastátok és segítettem abban, hogy innentől fogva nem veszitek meg a csili-vili jadenak eladott hamisítványokat.
Persze ha nem a hatása miatt szeretnétek, csak mert szép és trendi akkor ok :)
Itt is kérem a hozzám hasonló készítő kollegákat, ( sokaknak,írtam már erről privátban, de sajnos továbbra is jadenak árulják ) ,hogy NE árulják jadenak a hamis vackokat! Köszönöm, ha egy megosztással segíted a munkámat. Webshopban eredeti jade ásványok, jelenleg zöld pettyes és kanadai jade karkötők vannak.